2. Az első... (2.rész)

Csak egyetlen dologra tudtam koncentrálni, és az nem az óra anyaga volt. Oda se figyeltem a tanárra, pedig korábban csak ritkán tettem ilyet.

Egyetlen egy dolog járt a fejemben:

Lily.

Egyszerűen nem bírtam magammal. Alig vártam, hogy végre kicsöngessenek, mert azután egy teljes tanórán keresztül ott lesz mellettem. Csak mi ketten, legalábbis számomra más nem fog létezni.

Még a barátai se lesznek ott, tehát, ha minden jól megy, az Ő figyelme is rám fog összpontosulni.

Türelmetlenül, de halkan doboltam az ujjaimmal a pad tetején.

Szinte áldottam a csengőt, amikor végre megszólalt. Egy pillanat alatt – szinte már túl gyorsan – pattantam fel a székemről, majd megragadva a könyveimet kiviharzottam a teremből.

Igyekeztem még emberi tempómban átvágni a folyosón, bár nehéz volt visszafognom magam. Az agyamban csak Lily arca kapott helyet, így a másik tanteremig vezető úton gyönyörű, smaragdzöld szemeit csodáltam. Próbáltam felidézni magamban szinte már valótlanul édes illatát, de nem sikerült olyan intenzíven éreznem az emlékezetem keresztül, mint a valóságban.

Elég korán értem be, így még elég sok hely volt. Kiválasztottam a középső oszlopban, elég hátul egy ideálisnak látszó padot, majd leültem az egyik székre.

Letettem magam mellé a táskámat, jelezve, hogy az a hely foglalt.

A szívem gyorsabb tempóra váltott erre a gondolatra, vadul püfölte belülről a mellkasomat.

Egyre kevésbé voltam ura önmagamnak. Próbáltam hallgatózni, sikerült is elkapnom Emma néhány Lilyhez intézett mondatát.

Gyorsan, még egyszer körbepillantottam a teremben. Elégedettség járt át, amikor észrevettem, hogy a mellettem lévő kivételével egy üres szék sincs. Tökéletes! Mintha most minden az én szerencsémnek dolgozna! Lilynek nem lesz más választása; mellém kell majd ülnie.

Széles mosoly terült szét az arcomon.

Nyomon követtem Lily lépéseit, tökéletesen meg tudtam különböztetni a többiekétől. Halkan kuncogtam, ugyanis nehézkesen vonszolta magát a terem irányába, de az ő szívdobogása is egyre gyorsabb lett.

Megfordultam, közvetlenül azelőtt egy másodperccel, hogy Lily megjelent volna az ajtóban. Egy pillanatra megtorpant, körülnézett a teremben, hogy merre találhat még helyet. Döbbenettel vegyes örömet láttam a szemében, amikor ő is észlelte, hogy a mellettem lévő az egyetlen üres szék.

Mosolyogva intettem neki, hogy jöjjön nyugodtan. A szíve kihagyott egy dobbanást, de aztán még gyorsabban verdesett.

A mosolyom még szélesebb lett, ahogy Lily a padunk felé igyekezett. Mohón szívtam magamba az édes illatát, hogy azután az ködként borítsa el az elmém. Éreztem, hogy a torkomban feléled a tűz, de nem volt annyira erős, hogy ne tudtam volna fegyelmezni magam.

-          Szervusz Lily. Foglaltam neked helyet – köszöntem rá, ahogy végre leült mellém.

-          Köszönöm – suttogta, majd elkezdte előpakolni a könyveit.

Az óra elkezdődött, de én erre már annyira sem figyeltem oda, mint az előzőre. Széles mosolyom levakarhatatlan volt. Néha leplezetlenül bámultam Lilyt, bár amikor megláttam, hogy felém akarja fordítani a fejét, gyorsan elkaptam róla a pillantásom.

-          Szeretnék még egyszer bocsánatot kérni a múltkoriért – szólaltam meg kissé komoly hangon. Nagyon bántott az a bizonyos eset még most is.

-          Miért is? – pislogott meglepetten.

-          Hát tudod, amikor eléd vágtam az úton… - mondtam lesütött szemekkel. Tényleg sajnáltam. Kevésen – vagyis inkább a jó reflexeimen - múlt, hogy nem lett ütközés.

-          Ja, aha. De hát semmi bajunk, és ez a lényeg. Nyugi nem rohanok rögtön Swan rendőrfőnökhöz… - próbált viccelődni.

Ezen meglepődtem. Furcsa lenne, ha a saját nagyapámnak kellene megbüntetnie gondatlanságért. Charlie biztos enyhe sokkot kapna.

Néhány másodpercnyi gondolkodás után úgy döntöttem, hogy egy időre hanyagolom ezt a témát, mert mindennél jobban meg akartam ismerni Lilyt. El is kezdtem faggatni.

-          Na, és Te mindig erre laktál, vagy esetleg a napfényes tengerpartról kerültél ide? – kérdeztem kíváncsian, mosolyogva.

-    Hát... az anyai nagymamám Los Angelesben él. Régen nagyapámmal laktak ott, de amikor anyukám úgy döntött, hogy hozzámegy apukámhoz, akkor ők elváltak... - mondta szomorúan.

Szegény lány! Ezek szerint az Ő élete se volt egyszerű.

-   Sajnálom. Szabad kérdeznem, hogy miért? – A hangomon is érződött az egyre fokozódó kíváncsiságom.

-    Nagymama nem bírta elviselni, hogy az anyukám egy olyan – ahogy ő mondaná - „senkiházi idiótához” megy feleségül, mint az apám. Ezzel nagyapa nem értett egyet, így ő ideköltözött LA-ből. Amikor megszülettem, rá pár órára anya meghalt. Apa nevelt fel, mindent neki és nagyapának köszönhetek. Aztán úgy 4 hónapja átköltöztem nagyapámhoz. Körülbelül ennyi... – válaszolt, miközben az alsó ajkát rágcsálta.

-          Jaj Lily, annyira sajnálom – suttogtam. Próbáltam minél több együttérzést sűríteni a hangomba és a tekintetemben. Ez nem volt nehéz, tényleg sajnáltam.

- Semmi baj. Már rég történt. És te? Mióta élsz ebben az unalmas városban? - kérdezte. Meglepően simán ment vele a beszélgetés. Olyan természetes volt az egész, mintha csak levegőt vennék. Valahogy mindig nagyon jól éreztem magam, ahányszor csak egymáshoz szóltunk.

- Most költöztünk ide. Nem rég Dél-Amerikában voltunk a családommal. A nagyapám orvos és néhány gyógyszer alapanyaga után kutattunk. – mosolyogtam.

Körvonalasan fogalmaztam, igyekeztem néhány érdekes információval szolgálni neki, ugyanakkor a részletektől – saját érdekében – megkíméltem.

-  Váó. Biztos nagyon jó lehetett... Szerencsés vagy – mondta halkan nevetve. Látszott rajta, hogy nagyon érdekesnek találja.

- Köszönöm, azt hiszem, egyetértek veled. Majd talán tudok hozni egy pár érdekes képet neked – ajánlottam fel. - Már ha érdekel az ilyesmi... – tettem hozzá halkan, bizonytalanul.

- Hát persze, hogy érdekel – válaszolt buzgón.

Annyira szépnek láttam abban a pillanatban. Smaragd színű szemei izgatottan csillogtak, majd ahogy észrevette, hogy mennyire bámulom, a lélegzete és a szívverése még gyorsabbá vált, az arca enyhén kipirult.

Gyönyörűbb volt bárkinél. Csodálattal telve figyeltem, megjegyezve összes szavát, mozdulatát, gesztusát, hogy aztán otthon újra és újra felidézhessem.

 Tekintetem végigfutott az egész testén, majd megállapodott valami csillogón a karján. A karkötő köve pont ugyanolyan smaragd színben fénylett, mint a szemei.

-          Szép a karkötőd – mutattam rá.

-          Ó, köszi. Tegnap kaptam Natalie barátnőmtől. Neki is vagy egy, csak az piros, mert szerinte az megy a lángvörös hajához – tekintetét az égnek emelte, úgy tűnt, egy pillanatra elgondolkozott a karkötő történetén – Emma, a másik barátnőm is kapott egyet. Csak ő kék színűt, mert neki kék a szeme... – tette hozzá.

-    És gondolom a tiéd is a szemed színe miatt zöld – vigyorogtam.

-- Igen. Nat azt mondta, hogy olyan színű a szemem, mint a smaragd – nevetett – Persze az én drága Nataliem szeret túlozni. Szerintem ez a hobbija.

Lily ezen jót nevetett, pedig én igazat adtam a vörös hajú barátnőjének. A szeme csillogó smaragd tengerként hullámzott.

-   Pedig igaza van. A szemed éppoly ragyogó és szép, mint a smaragd. – mondtam ki hangosan is a gondolataimat.

Egy pillanatra összekapcsolódott a tekintetünk, és tisztán hallottam, hogy mindkettőnk szívverése felgyorsult.

A következő másodpercben Lily egyre piroslóbb arccal elfordította a fejét.

Úgy láttam, erősen eltöpreng valamin.

Ahogy körbepillantottam a termen, csalódottan észleltem, hogy már alig egy perc van hátra az órából. Nem is gondoltam volna, hogy már így eltelt az idő. Úgy látszik, Lily bódítóan édes illata elködösítette az elmém, és elvette a tökéletes időérzékem.

Lassan, óvatosan közelebb hajoltam hozzá, hogy még jobban magamba szívhassam mással össze sem hasonlító életesszenciájának illatát.

-           Igazán sajnálom. Nem akartalak zavarba hozni. Holnap találkozunk drága Lily – suttogtam szinte az arcába.

Kicsöngettek. Miközben a felkaptam a cuccaimat a padról magamat átkoztam. Ez a szöveg körülbelül olyannak hangzott, mintha a több mint száz éves apám mondta volna. Lehet, hogy most Lily azt hiszi, hogy valami tizenkilencedik századi nevelési terv szerint nőttem fel.

Kiviharzottam a teremből, rá sem pillantva Lilyre, pedig a hátamon éreztem a tekintetét.

Magyarázatokat követeltem magamtól. Miért érzek így Lily iránt? És mi lesz később? Hogyan védhetném meg magamtól és a családomtól?

Miként küszöbölhetném ki azt, hogy megtudja, mik is vagyunk valójában?

És vajon ő kicsoda? Miért nem látja Alice? Erre a kérdésre képtelen vagyok logikus magyarázatot találni.

Lily felettébb különleges, ezt már megismerkedésünk első pillanata óta tudom. De miért akarja a sors, hogy bármi közöm is legyen ehhez a kedves, gyönyörű lányhoz?

Ilyem, és ehhez hasonló kérdések kavarogtak a fejemben, miközben feltéptem a kocsim ajtaját, majd bevágódtam az ülésre, hogy teljes gázzal száguldhassak hazafelé.

2. fejezet (1.rész)

Nagyon sokára, de itt van a következő fejezetrész! Jó olvasást!

2. Az első… (1. rész)

            - Ki az a Jacob Black? – kérdeztem idegesen. Próbáltam higgadt maradni, de ez most nem nagyon jött össze.

Válaszokat akartam kapni. Meg akartam tudni, hogy ki is valójában Lily. Biztos voltam benne, hogy a családom többi tagja tudja, hogy miről van szó, csak nem árulják el nekem.

            - Jacob Black meg akart téged ölni – közölte hűvösen Rosalie – Egy időben szerelmes volt Bellába. Amikor Édesanyád terhes lett veled, bármit megtett volna, hogy elpusztítson Téged, mert azt hitte, miattad fog Bella meghalni. Akkor is véget akart vetni az életednek, amikor már megszülettél. Én állítottam meg. Szerencsére volt neki annyi esze, hogy többé nem jött erre, a falkájával együtt távol tartotta magát az életünktől. Azóta se láttuk őt, bár nekem egyáltalán nem hiányzik. Később hallottunk róla kósza híreket, bár nem tudhatjuk, hogy ebből mennyi igaz. Állítólag elvett feleségül egy nőt, akit majdnem annyira szeretett, mint Bellát. Úgy értesültünk, hogy született egy lányuk, csakhogy a nő belehalt a szülésbe, innentől kezdve a lányt a nagyapja nevelte. – fejezte be a meséjét Rose nénikém.

            - Szóval Lily ennek a farkasnak a lánya lenne? – kérdeztem értetlenül.

            - Úgy tűnik… - mormolta Alice a levegőbe.

Rosalie leírása alapján nem találtam túlságosan szimpatikusnak Jacob Black-et. Ez valószínűleg azért volt, mert az előbb említett farkas meg akart ölni már akkor is, amikor még meg se születtem. Hát ez szép dolog! Talán egy hajszálnyival jobban kedvelném, ha nem akart volna a szüleim közé állni, később pedig engem elpusztítani.

Bármennyire is Jacob-on gondolkoztam, akaratlanul is eszembe jutott Lily. Ő annyira kedvesnek, egyszerűnek és jóságosnak látszott. Lehetetlennek tartottam, hogy Ő is képes legyen olyan dolgokra, amiket Rose mondott az apjáról.

            - Lehet, hogy véletlen az egész – bíztatott Esme. – Megeshet, hogy semmi köze sincs Jacob-hoz.

            - De hát akkor miért nem látja Alice?  – fordultam felé kérdőn.

Erre már nem tudott mit mondani Esme se. Az egész család néma csendbe ült a nappaliban, és bámult maga elé.

Tanácstalan voltam Lily-t illetően. Meg akartam ismerni, mindent tudni szerettem volna róla, és fényt deríteni az Őt körülvevő rejtélyekre.

            - Azt hiszem, felhívom Jacob-ot, és értesítem, hogy visszatértünk Forksba – törte meg a csendet Carlisle. – Ez így lesz a legjobb – tette még hozzá.

Feltétlenül egy kis egyedüllétre volt szükségem, hogy rendbe tudjam szedni a gondolataimat.

Felpattantam a kanapéról, és elindultam az emeletre, a saját szobám felé.

Egy megfejthetetlen rejtélybe csöppentem, és rájöttem, Lily maga a rejtély.

Valami, számomra eddig ismeretlen érzés töltött el, ahogy a puha, selymes bőrére gondoltam, és gyönyörű, szikrázó zöld szemeire, bársonyosan csilingelő hangjára.

Lassan botorkáltam fel a lépcsőn, nem éreztem szükségét, hogy siessek. A szobám régen az apámé, az idősebbik Edwardé volt, de ő most anyával egy Esme által megálmodott faházikóban él.

Ebben a helyiségben évek óta nem változott semmi sem, az aranyszínű ágytakaró most is beborította a hatalmas ágyat. A szintén aranyszínűre tapétázott falak mellett jól megpakolt könyvespolcok álltak, egy hifi-torony, és a tévém.

A fal egyik oldala teljes egészében üveg, amelyen keresztül páratlanul gyönyörű kilátás nyílt a ház mögött elterülő, hatalmas fenyőerdőre.

Unottan levetettem magam a kényelmes bőrkanapéra, és teljes lényemmel a megoldást kerestem, mindhiába.

Egész éjszaka nem sikerült kivernem a fejemből Lily csodaszép arcát, s mikor lehunytam a szemeimet, akkor is tisztán láttam magam előtt.

Nem sikerült tartósan álomba merülnöm, minduntalan felébredtem. Kialvatlanul keltem fel kora reggel, majd miután felöltöztem, komótosan lesétáltam a nappaliba, ahol a többiek látszólag már csak rám vártak.

Rosalie abban a pillanatban felpattant a kanapéról, mihelyt meglátott.

            - Alice számára eltűnt a jövőnk, tehát Jacob Black ma meglátogat minket – jelentette be. – Csak gondoltuk szólunk, hogy ne érjen meglepetésként, ha a mai nap folyamán beállít hozzánk néhány farkas.

Még soha azelőtt nem találkoztam vérfarkasokkal, helyesebben mondva alakváltókkal, bár sejtettem, hogy ez a mostani látogatásuk nem éppen baráti csevegés lesz, valószínűleg majd a levegőben is érezni lehet a két ellenséges faj tagjai között a feszültséget.

Igyekeztem elterelni a figyelmemet a farkasokról, így természetesen egyből Lily jutott az eszembe. Boldoggá tett az a tudat, hogy hamarosan találkozhatok vele, és ha szerencsém van, akkor lesznek közös óráink is.

Ahogy eszembe jutott az iskola, automatikusan az órára pillantottam, és elégedetten észleltem, hogy még pont időben vagyok.

Nem lenne illendő rögtön az első tanítási napon elkésni, ráadásul kissé ironikus, hogy pont egy vámpír, vagyis félvámpír nem tud pontosan beérni.

            - Alice, jössz? – fordultam a nénikém felé.

            - Nem, menj csak egyedül – mondta az ajkait harapdálva. Úgy láttam alaposan mérlegel két lehetőséget. – Én most itthon maradok, de úgy látom, neked jobb lesz így – tette hozzá széles mosollyal az arcán.

Megvontam a vállam, mivel az ilyenekben nem lehet Alice-szel vitatkozni, ő úgyis tudja, hogy mi lesz.

Elköszöntem a családomtól, majd a garázs felé szaladtam. Bepattantam az autómba, majd a megengedett sebességnél jóval gyorsabban indultam el a ház előtti földúton, de az aszfaltozott úttesten már teljes gázzal száguldottam.

Alig bírtam magammal, mielőbb az iskolában akartam lenni, hogy láthassam Őt.

A parkolóba érve csalódottan észleltem, hogy Lily autója még nem áll ott. Ez azt jelentette, hogy még várnom kell a találkozásunkig.

Próbáltam kitalálni valamit, aminek segítségével közelebb kerülhetek hozzá. Nem kellett sokáig agyalnom, a megoldás kézenfekvő volt.

Először is a barátainak a közelébe kell férkőznöm, onnan már egyenes az út Lily-hez.

Briliáns tervem csak egyetlen dologban hibádzott, mégpedig abban, hogy nem tudtam pontosan, ki által is juthatok be a legkönnyebben Lily kis közösségébe.

            Magamban lejátszottam a tegnap történteket, és arra jutottam, hogy Emma-val kell elkezdenem a barátkozgatást.

Lazán sétáltam oda a lányhoz, mintha tényleg csak haverkodni szeretnék.

            - Szia Emma! – köszöntem rá, majd amikor felém fordult, rámosolyogtam, remélve, hogy nem ijesztem el.

            - Szia ööö…. Hogy is hívnak? – kérdezte.

Kis híján elnevettem magam, ugyanis Emma arcán olyan sokszínű érzelem kavalkád látszott, amiben egyszerre szerepelt a meglepettség, az értetlenség, és valami más is, amit nem tudtam azonosítani.

            - Edward – válaszoltam röviden.

            - Ó, igen. – motyogta fülig vörösödve. – És, miben segíthetek? – kérdezte már egy kicsit összeszedettebben.

            - Hát, gondoltam ismerkedek egy kicsit – mondtam lazán, egy vállrándítás kíséretében, majd villantottam felé egy újabb mosolyt.

            - Tényleg? O-oké. – dadogta. – És a lányt, aki tegnap veled volt, hol hagytad?

            - Ő a nővérem, Alice, aki ma a nagymamánkat látogatja meg a kórházban. – rögtönöztem, és közben igyekeztem egy árnyalatnyival szomorúbb képet vágni.

            - Sajnálom – suttogta őszintén bánatos arccal.

            - Ááá, annyira nem súlyos…- legyintettem – De nem nagyon szeretjük túl sok időre egyedül hagyni, szinte mindig van vele valaki.

            - Értem – bólintott Emma. – Ez azt jelenti, hogy a mai nap csatlakozol a mi csoportunkhoz?

            - Hát, ha nem jelentek gondot, akkor szívesen csatlakozok hozzátok – feleltem széles vigyorral a képemen.

Nagyon örültem, mert végre elértem, amit akartam. Nem is gondoltam volna, hogy Emma ilyen gyorsan felajánlja, hogy tartsak velük. Eddig minden a terv szerint haladt, sőt túlteljesítettem azt.

Ebben a pillanatban meghallottam Lily autójának a hangját a suli utcájának sarkáról. Még jobban mosolyogtam, hiszen most már csak egy fél perc, és láthatom élőben.

Igazam lett. Még nem is telt el annyi idő, mint amennyit az imént jósoltam, amikor a kocsi begördült a parkolóba, gyönyörű sofőrje, pedig azonnal kiugrott belőle.

Néhány pillanatra önfeledten bámultam, ahogyan a nap megcsillan a selymes bőrén, és dús, barna haján.

            - Ha megbocsájtasz… - motyogta Emma, és a következő másodpercben már el is tűnt mellőlem.

Lelkesen szaladt barátnője elé, hogy elújságolja a jó hírt, miszerint ma én is velük tartok. Semmi sem lehet teljesen jó, mint ahogy ez sem. Egyből feltűnt, hogy Lily-nek valami baja van, és nem úgy reagált az előbb hallottakra, mint ahogyan azt én reméltem.

Elhatároztam, hogy feltétlenül kiderítem, hogy mi baj érhette.

            - Helló! Ha jól hallottam, te vagy Edward, az új srác. Üdv itt, Forksban – szólított meg egy kellemes hang a hátam mögül.

            - Igen, ha jól sejtem, te Natalie vagy – mondtam, bár ebben most kivételesen nem voltam teljesen biztos, csak fél füllel hallottam a neveket tegnap, és nem tudtam pontosan, hogy melyik kihez tartozik.

Megkönnyebbültem, amikor a lány bólintott egyet, ebből tudtam, hogy jól tippeltem. Más helyzetben valószínűleg megpróbáltam volna Natalie-val is összebarátkozni, de most Lily teljes egészében lekötötte a figyelmemet.

Úgy tűnt, Emmát semmi sem akadályozhatja meg abban, hogy összeismertessen bennünket, így az udvaron lévő diáktömegen keresztül tolta felém a lányt.

Natalie egyből megragadta az alkalmat, hogy ő is érvényesülhessen, - nem mintha amúgy nem tűnt volna ki a többiek közül – és a köztem és Lily közt lévő helyre bezsúfolva önmagát, odalépet, hogy bemutasson minket egymásnak, de azt már nem árultam el neki, hogy mi már korábban megismerkedtünk.

            - Edward, ő Lily… Lily ő itt Edward.

            - Helló – szólalt meg elhaló hangon. Feltűnt, hogy összevissza bámészkodott, és úgy kapkodta a fejét különböző irányokba, mintha még nem látta volna sohasem az iskolaudvart. Úgy éreztem, mintha direkt próbálná kerülni a tekintetem.

            - Szia Lily! – köszöntöttem bizonytalanul. A félelmem bebizonyosodni látszott, valószínűleg én nem érdekeltem őt annyira, mint ő engem. Aggódtam, hogy mi lesz, ha ő felém sem néz, vagy ha közömbösen viselkedik velem. Az nagyon nagy csapás lenne számomra.

            - Öhm… Hogy van a nagymamád? – érdeklődött udvariasan, sajnálkozással a hangjában.

            - Hát… Még nem beszéltem Alice-szel – motyogtam.

            - Gyerünk srácok, mielőtt a többiek elfoglalják a jó helyeket – kiáltotta Jason.

Látszólag nagyon nem tetszett ennek a fiúnak, hogy én Lily-el beszélgetek, ezért is zavart meg minket.

Elhatároztam, hogy ezt egyszer majd még megbosszulom. Akaratlanul is elvigyorodtam.

Mindannyian besétáltunk az épületbe, ahol kiosztották az órarendjeinket. Amikor kézbe vettük őket, elmélyülten tanulmányoztuk, a többiek összehasonlítgatták, hogy megtudják, lesz-e közös órájuk.

            ­- Ó hogy az a… - morogta Lily.

            - Mi történt? – kérdezte rögtön Emma.

- A töri… Úgy néz ki, egyedül leszek – közölte mérgesen.

Éreztem, hogy eljött az én pillanatom. Ha jól sejtettem, akkor egyszerre van törim Lily-vel.

Boldogan keltem fel a székről - melyre unalmamban letelepedtem -, és mosolyogva ballagtam oda Hozzá, hogy a saját szemével is meggyőződjön az órarendjeink közti hasonlóságról.

            - Ha jól látom, akkor nem leszel egyedül – mondtam továbbra is széles mosollyal az arcomon, mely annyira nem akart elmúlni, hogy kezdtem azt hinni, hogy odaragasztották.

Láttam, hogy sokkoló hatással vagyok rá, csak azt nem tudtam, hogy jó vagy rossz értelemben-e. Hallottam, ahogy a lélegzete felgyorsult, ennek következtében a mellkasa iszonyatos sebességgel emelkedett, majd esett össze. Csodálkoztam, hogy a többieknek ez nem tűnik fel.

            -Ó, hát az jó… - dadogta, és éreztem, hogy ennél többet most nem tud kinyögni.

Életemben először villant az agyamba, hogy legszívesebben szétverném a csengőt. Hogy annak az átkozottnak pont ilyenkor kell megszólalnia…! Pedig úgy gyönyörködtem volna Lily gyönyörű arcában, amit két oldalról enyhe pír díszített, ezáltal még szebbnek hatott.

De sajnos a csengő jelezte, hogy mindenkinek el kell indulnia a termeink felé.

Szerencsémre a második óránk töri lesz, ezért nem kell túl sokáig nélkülöznöm a társaságát.

            - Na jó, itt az ideje, hogy elinduljunk – szólalt meg Lily, és Emma-val és Daviddel a sarkában a matek terem felé vette az irányt.

            - A második órán találkozunk – súgtam Neki, miközben elhaladt mellettem.

- Hát persze… - motyogta, majd elveszett előlem a diáktömegben.

Megrészegülve valami csodálatos és felemelő érzéstől slattyogtam az első órám színhelye felé, és legszívesebben felgyorsítottam volna az időt, hogy már most a töri teremben üljünk.

Pályázat

Sziasztok!

Jelentkeztem Gianna pályázatára, a Téli álomséta című novellámmal. 

Ezen az oldalon olvashatók a beküldött alkotások, és szavazhattok még két hétig:

http://palyazatiroverseny2010.blogspot.com/

Olvassátok el a novellákat, és szavazzatok arra, amelyik a legjobban tetszik nektek :)

Puszi

Nóri

Megint csak hírekkel szolgálhatok

Sziasztok!
Tudom, hgy ritkán van friss, amit nagyon sajnálok, bár igazán írhatnátok több komit, akkor valószínűleg gyorsabban elkészülnék a következő fejezettel :)

Más:
Jelentkeztem Lea pályázatára, amin hétfőig lehet szavazni.
Olvassátok el a novellákat, és szavazzatok itt: http://almokkaltelivilag.blogspot.com/

Puszi
Nóri

Hírek

Sziasztok!
Szomorúan látom, hogy nem kapok komit a fejezethez :(
Nagyon szépen kérlek benneteket, hogy írjatok megjegyzést a fejezetekhez, mivel én így tudom meg a véleményeteket :)

Más:
Készítettem egy főblogot, ahol nyomon követhetitek a frisseket :D
Oldalt megtalálhatjátok a bannerjét, de belinkelem ide
http://www.vampirenori.blogspot.com/

1. fejezet (2.rész)

A várva várt nap (2. rész)

Ideges lettem, ahogy rájöttem, valami srácról beszél a barátnőjével, ám amikor Lily biztosította a másik lányt arról, hogy a fiút meghagyja neki, gyorsan meg is nyugodtam.

Kíváncsian figyeltem, hogy egy vörös hajú lány közelít feléjük, félrelökve a többieket az útból.

Lily ajkai mosolyra húzódtak, amikor kimondta barátnője nevét, és egy számomra értelmetlen kérdést tett fel neki.

Nem is érdekelt, hogy mit kérdez, ebben a pillanatban csak ő foglalkoztatott. Nem tudtam rájönni, mi lehet az oka annak, hogy Alice nem látja. Lily egy rejtély volt a számomra, és minél jobban gondolkoztam rajta, annál kevésbé értettem, hogy miért láthatatlan nagynénikém számára a jövője.

Miközben ezen gondolkoztam, Natalie apró dobozkákat nyomott Emma és Lily kezébe, amikben egy-egy karkötő rejtőzött.

Úgy láttam, a két lány nagyon meglepődött, de egyúttal meg is hatódott barátnőjük ajándékán.

Valami, eddig ismeretlen, de nagyon rossz érzés futott át rajtam, amikor egy - az emberek között jóképűnek számító – srác magabiztosan mosolyogva megszólította.

Azt hittem, hogy Lily ugyanúgy, mint a barátnői, el fog ájulni a srác jelenlététől is, de legnagyobb örömömre, - a fiú legnagyobb bánatára - teljesen közönyösen viselkedett vele.

Akaratlanul is széles mosolyra húzódott a szám, bár bántott egy kicsit, hogy Lily még egyszer sem nézett ide, mióta bejöttünk a terembe.

            - Mi van Edward? Csak nem Lily-n gondolkozol már megint? – kérdezte gúnyosan Alice.

            - Ezt úgy mondod, mintha téged nem izgatna, hogy miért nem látod a jövőjét – morogtam.

Láttam rajta, hogy még mondani akart valamit, de az igazgató hangja félbeszakította a beszélgetésünket.

-         Egy kis figyelmet kérnék tőletek! Tudom, hogy rengeteg mesélni valótok van egymásnak a nyárral kapcsolatban, de kérlek titeket, hogy egy fél óráig bírjátok ki csiripelés nélkül. Megnyitom a tanévet és utána mehet tovább a traccsparti – kezdte meg év eleji beszédét.

Figyelmen kívül hagytam az évnyitó beszédet, Lily sokkal jobban érdekelt, semhogy másra koncentráljak.

Miközben végig őt néztem, egyre csalódottabb lettem, hogy felém se néz.

Lehet, hogy belőle nem váltottam ki olyan mély és furcsa érzéseket, mint ő énbelőlem?

Ez a kérdés állandóan ott motoszkált az agyam egyik kis szegletében, bár a választ nem tudtam rá.

Reménykedtem, hogy egy osztályba kerülünk, így jobban megismerem, és talán arra is rájövök, hogy miért láthatatlan Alice számára az Ő jövője.

A lehető leggyorsabban pattantam fel, amikor elhangzott az igazgató végszava.

Még egy utolsó pillantást vetettem Lily-re, mielőtt kiléptem. Rögtön észrevettem, hogy valamiről lemaradtam, csak azt láttam, hogy fülig vörösödve kibontakozik barátnője öleléséből.

Vajon mit mondhatott neki Emma?

Mindenesetre most ezzel nem foglalkoztam, annál fontosabb volt megbeszélni Alice-szel, hogy ő mit gondol a történtekről.

Beültem a kocsiba a volán mögé, megvártam, amíg Alice megkerüli az autót, és eltáncol az anyósülésig.

            - Alice! Mondd, hogy tudod, mi áll e mögött! – kérleltem.

            - Nem tudom, Edward – sóhajtotta – Valami különös van ebben a lányban, annyi biztos.

            - Valami oka biztosan van- erősködtem – Biztos nem látsz semmit?

            -Edward! Ha látnék is bármit, már régen elmondtam volna–förmedt rám a nénikém – De bármi is áll e mögött, van egy olyan érzésem, hogy hamarosan ki fog derülni – tette hozzá.

Beletapostam a gázba, mert minél gyorsabban haza akartam érni. Szükségem volt egy kis egyedüllétre.

Természetesen ez nálunk lehetetlen volt. Ahogy leparkoltam a Mazdát, Alice kiugrott belőle, és berohant a házba.

Na remek, most jön az, hogy fél perc múlva már mindenki tudni fog mindent.

Igazam lett. Ahogy beléptem a házba, Anyu már rohant hozzám.

-         Edward! Mi történt? Alice azt mondja, nem látta azt a lányt. Ez igaz? – aggódott.

-         Igen. Nem tudom, hogy mi lehet az oka – hajtottam le a fejem – Teljesen tanácstalan vagyok

-         Hogy hívják a lányt? – kérdezte hirtelen Carlisle.

-         Lily – válaszoltam könnyedén, és akaratlanul is elmosolyodtam, ahogy kimondtam a nevét.

-         Sejtésem sincs. Valami különleges lehet ebben a lányba – mormolta Carlisle.

Ahogy végignéztem a többieken, csupa tanácstalan arcot láttam. Senki sem tudta, hogy mi miatt láthatatlan Alice számára Lily jövője.

Én sem jutottam előrébb az ügy felderítésében. Carlisle-nak igaza van, ez a lány tényleg nagyon különleges, mert még nem találkoztam olyan emberrel, akit Alice ne látott volna.

Elhatároztam, hogy megtalálom a megoldást. Addig kutatok, amíg meg nem fejtem ezt a rejtélyt, és majd az iskolában is folyamatosan szemmel tartom Lily-t, talán akkor többet megtudok róla.

Díj

Ez egy blogger díj. A szabályok a következők:

1)ha valaki adja, én elfogadom, ellenvetés nélkül.

2)a logót kirakom a blogomba.

3)a szabályzatot kirakom a blogomba.

4)megnevezek hat másik blogot, akiknek átadom a címet.

5)kitöltöm a tesztet, és kirakom a blogomba.

6)megnevezem, hogy kitől-, és mikor kaptam, és nagy, színes betűkkel kirakom a blogomba.

Íme a hat blog:

Alice23

Abigel

Benina

Ella

Join

Hencii

Név: Vampire Nori

Becenév: Nóri, Padawan, Pady, Norci, Hugi

Lakhely: Magyarország, Jász-Nagykun Szolnok megye, Kunszentmárton

Születési hely: Budapest

Magasság: 160 cm

Névnap: Július 11.

Foglalkozás: tanuló

Testvérek: nincs (vagyis fogadott van ;)

Anyanyelv: sose találnátok ki....magyar

Beszélt nyelvek: német, angol

Gyűjtemény: könyv, zene, film, matrica, poszterek

Cipőméret: 37-38

Iskola: Városi Általános Iskola (jövőre a Verseghy)

Osztály: 8.a

Kedvenc tantárgyak: Töri, nyelvek + a matek, olyankor amikor értem

Hobbi: írás, olvasás, lógás a haverokkal, sport, msn, fuvolázás, mások idegesítése ;)

Zsebpénz: mikor hogy...

Kívánság: Rengeteg személynek,

 rengeteg jókívánság :D

Álom: beutazni a világot

Szerencseszám: 2, 6

Szeretnék találkozni: néhány hírességgel, de főleg azokkal, akiket a blogspot segítségével ismertem meg (Abigel, benina, Henci, Join, Alice23, Terra és mindenki más)

Háziállatok: 1 labrador retriever kutyus (Hédi), és két cicus (Cili & Toulouse)

Köszönöm szépen Bellának!